Gondolom sokan emlékeztek még a jó kis menzás húsos tésztára. Valaki szerette, valaki nem. Én személy szerint nagyon szerettem. Évekkel később megpróbáltam az emlékeim alapján reprodukálni az ételt. Természetesen nem sikerült, de helyette megalkottam egy másik ételt, aminek nagy előnye, hogy sokféle ízesítéssel elkészíthető, így nem válik unalmassá.
Viszont nemrég rátaláltam a neten (femina.hu-n) az eredeti receptre, ennek köszönhetően most mindkét változatát megoszthatom veletek.
Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg spagetti
40 dkg darált marhahús
2 fej vöröshagyma
2 teáskanál pirospaprika
1 paradicsom
1 babérlevél
negyed teáskanál őrölt kömény
sajt
só, bors
Elkészítés:
Először a tésztának tegyünk fel vizet, mert a szósz gyorsan kész van. Tehát párhuzamosan csináljuk a kettőt. A tészta főzése gondolom mindenkinek kisujjból megy (kezdő házi asszonyoknak a tészta csomagolásán megtalálható a főzési utasítás), így erről most nem ejtenék szót. Szóval a víz melegszik a tűzhelyen.... A szószhoz felaprítjuk a hagymát és egy serpenyőben kevés olajon megdinszteljük. Rádobjuk a darált húst és lepirítjuk. Mikor elfőtte a kiengedett levét sózzuk, borsozzuk és megszórjuk egy kevés őrölt köménnyel. Jól összekeverjük a húst a fűszerekkel, majd rászórjuk a pirospaprikát is és rögtön rádobjuk az aprított paradicsomot, majd felöntjük kb. 1 dl vízzel. A babérlevél ilyenkor pottyan az ételbe. Alaposan összeforraljuk az egészet. Ha a tészta kifőtt leszűrjük és alaposan összeforgatjuk a szósszal. Ééééés ennyi....Már tálalhatunk is. Persze a tetejéről ne maradjon le a reszelt sajt. :)
Ebből az ételből ami drága az a marhahús, a sajt és szezonon kívül a paradicsom. Ebből kettő helyettesíthető mással.
- A darált hús lehet bármilyen húsból, tehát válasszunk olcsóbbat, sőt a felét helyettesíthetjük szójagranulátummal is. Kicsit más lesz tőle az íze, de ettől még finom marad.
- A paradicsom helyet használhatunk sűrített paradicsomot vagy ketchupot, de akár ki is lehet hagyni. Persze ez is megváltoztatja picit az ízvilágot, de hát valamit valamiért. :)
- A sajt se kötelező a tetejére. Anélkül is fantasztikus az étel.
Akkor most lássuk az én változatomat....
Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg spagetti
40 dkg darált hús
2 gerezd fokhagyma (vagy 1 kiskanál fokhagyma granulátum)
2 dl tejföl
2 evőkanál liszt
só, bors, ételízesítő
Elkészítés:
Kifőzzük a tésztát és félre tesszük. A szószhoz a darált húst kevés olajon lepirítjuk, megfűszerezzük. Felöntjük kb. 1dl vízzel és felforraljuk. A tejfölből és a lisztből habarást készítünk és ezzel besűrítjük a szószt. Összekeverjük a tésztával, aztán már csak a arra kell vigyázni, hogy nekünk is jusson belőle. :) :)
Ezt a változatot azért szeretem nagyon, mert kisebb változtatásokkal mindig más-más ízvilágot kaphatunk. Pl.: Fokhagymát helyettesíthetjük bármilyen fűszerrel, vagy akár mustárral és egy csepp cukorral. Tehetünk bele pirospaprikát vagy erős paprikát. Piríthatunk alá hagymát vagy szalonnát. A hús helyett használhatunk lecsó kolbászt vagy virslit. Tehetünk bele zöldségeket vagy csinálhatjuk csak zöldségesen. Készíthetjük tejföl helyett tejszínnel, ilyenkor csak a liszt felét használjuk és azt közvetlenül a húsra szórjuk, aztán jöhet a tejszín, víz pedig nem kell. Megszórhatjuk a tetejét sajttal, de nélküle is fincsi. Sőt akár tepsibe terítve össze is süthetjük.
Ebben az esetben is igaz, hogy a darált hús fele helyettesíthető szójagranulátummal. Én már azért is szoktam használni szóját a darált húsos ételekhez, mert míg fél kg darált sertéshús 5-600 Ft, addig a szójagranulátum 2-300 Ft/doboz (márkától függően). Egy doboz kb. fél kg hús mennyiségének felel meg.
Mindegy melyik változatot készítitek el : Jó étvágyat hozzá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése