2013. október 24., csütörtök

Székelykáposzta

Ez egy olyan étel, amit vagy nagyon lehet szeretni, vagy nagyon nem. Én speciel rettenetesen szeretem. Amikor még működő képes volt a nagy fagyasztóm, gyakran főztem belőle jó nagy mennyiséget, bedobozoltam és lefagyasztottam. Szerencsére nagyon jól fagyasztható, nem ront az ízén semmit, sőt az újra melegítéstől még jobb íze lesz. És nem utolsó sorban, egy rohanós napon elég reggel kikapni a fagyasztóból és mikor hazaértünk csak feldobjuk a tűzhelyre, jól felmelegítjük és már az asztalon is az ebéd.

Sokan gondolják, hogy székely eredetű ez az étel. Erre a félreértésre a név ad okot. Pedig ez kimondottan magyar találmány. A székelyek nem is ismerik.

Története a következő:
Székely József, vármegyei főlevéltáros, Petőfi Sándorral ment ebédelni, de mire az étterembe értek, a kínálat jelentős része elfogyott. Székely kérésére a szakács a maradék savanyú káposzta főzeléket és pörköltet összekeverte és így tálalták fel nekik. Petőfinek nagyon ízlett az étel és legközelebb is ugyanezt rendelte, „Székely-káposzta” néven hivatkozva az ételre.


Ennél az ételnél  érdemes nagyban gondolkodni, mert mint tudjuk sokáig eláll és minél többször melegítjük, annál finomabb lesz.

Hozzávalók:
2 kg sertéscomb
3 kg savanyú káposzta
0,5 kg füstölt hús (tarja, oldalas, szalonna, stb.)
3 fej vöröshagyma
4-5 gerezd fokhagyma vagy 1 kiskanál fokhagyma granulátum
0,5 dl olaj
pirospaprika, só, bors
tejföl

Elkészítés:
A hagymából, a húsból és a fűszerekből pörköltet készítünk. Ennek menete a következő: 
A hagymát felkockázzuk és az olajon üvegesre dinszteljük. A húst közepes kockákra daraboljuk, majd a hagymára dobjuk és fehéredésig pirítjuk. Először levet fog ereszteni, de ettől ne ijedjünk meg. Ez teljesen normális. Ha elfőtte a levét, megszórjuk pirospaprikával és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Sózzuk, borsozzuk. Esetleg rakhatunk bele ételízesítőt, de vigyázzunk nehogy elsózzuk. Vegyük figyelembe azt is, hogy ebbe jön még a füstölt hús is, ami szintén sós. Dobjuk bele a felaprított fokhagymát és hagyjuk kis lángon főni.
Szóval, most már szépen rotyog a pörköltünk a tűzhelyen. Jöhet a következő fázis. 


Daraboljuk fel a füstölt húst és dobjuk a pörköltbe.
Tipp: Ha szalonnát választottunk füstölt hozzávalónak, akkor vagy süssük ki egy kicsit a zsírját külön és így dobjuk a pöribe vagy a pörkölt készítését úgy kezdjük, hogy felkockázzuk a szalonnát, lesütjük és erre dobjuk a hagymát. Az első esetben megszabadulunk egy jó adag zsírtól, ami állítólag egészségtelen (mármint a zsír). A másodikban viszont nyerünk egy kis plusz jó ízt. Mindenki döntse el maga, hogy az egészségére akar- e vigyázni vagy egy igazán jót akar kajálni. :)

Mire idáig jutunk, már vagy egy órája állunk a konyhában és még nem vagyunk kész. De kitartás! A végeredmény megéri. :)

Tehát fő a füstölt hússal turbózott pörköltünk a tűzhelyen. Ellenőriztük már egyszer-kétszer az ízét. Remélhetőleg nem sikerült elsóznunk, azaz a füstölt hús belefőzése után is ehető még az étel és nem döntöttünk le néhány pohár vizet a torkunkon kóstolás után. (Ha mégis túlsóztuk, akkor se kapjunk frászt. Van egy tuti megoldás az elsózott étel megmentésére. 2-3 szem krumplit megpucolunk és beledobjuk az ételbe. Ez felszívja a felesleges sót. Ha elvégezte a dolgát kiszedjük és akár fel is falhatjuk.)

Tegyük fel, hogy minden oké és nem kell mentő akciót indítanunk. Folytassuk az étel összerakását. Ott tartunk, hogy fő a pöri. (Remélem jó nagy lábost választottatok hozzá. Aki mégis valami aprócska láboskában kezdte el a főzést, az most rakja az egészet egy nagyobb lábosba.) Már csak a savanyú káposzta árválkodik az asztalon. Tehát azzal kell valamit kezdenünk. De mit is?
Először is kóstoljuk meg, hogy mennyire savanyú. Ízlés kérdése ki mennyire szereti savanyúan. Van aki teljesen kimossa a káposztát és így egy enyhén savanykás ízvilágot kap, de olyan is akad, aki egyáltalán nem mossa ki és extra savanyú lesz a székelykáposztája. Én általában a középutat választom. Ha nagyon savanyú káposztát sikerült választanom, akkor kb. a háromnegyedét mosom ki, ha viszont egy kellemesen savanykásat, akkor csak a felét. Így egy harmonikusan savanyú ízt kapok a végére. (Tipp: Ha nem sikerült eltalálnunk a savanyúságát a kimosással, akkor korrigálhatjuk majd ezt más módon is, miután már a káposzta is a lábosba került. Ha túl savanyúra sikeredet, akkor cukrozzuk meg egy kicsit, viszont ha sikerült ízetlenre mosnunk a káposztánkat, akkor adjunk hozzá egy kis ecetet.) Ha ezzel készen vagyunk, azaz ízlésünknek megfelelően kimostuk a káposztát, rakjuk ezt is a lábosba. Öntsük fel vízzel. Kb. annyit öntsünk rá, ami épp ellepi és hagyjuk kis lángon békében forrogatni. 

Pfffú.... Végre elkészültünk a nehezével. Innentől kezdve már csak néha ki kell kukkantanunk a konyhába, hogy egy kicsit megkevergessük, ellenőrizzük a levét és ha kell egy kis vízzel után töltsük és persze kóstolgatni. Csak vigyázzunk nehogy jól lakjunk a sok kóstolgatásban. :)


Ha minden alkotórésze puhára főtt és az íze is megfelel, akkor készen is vagyunk. 
Tejföllel és friss kenyérrel tálaljuk!



Gondolom mindenkinek feltűnt, hogy nem mellékeltem képeket a fenti leíráshoz. Ennek oka, hogy ilyen alapanyag mennyiségből csak karácsonykor főzök székelykáposztát. Sajnos addig még van két hónap. :(

De azért elkészíthetjük ezt az ételt a csóró hétköznapokban is és higgyétek el nekem, így is fantasztikusan finom lesz.


Hozzávalók:
0,5 kg sertéshús (comb, lapocka vagy tarja)
2 kg savanyú káposzta
1 darabka szalonnabőr
1 fej vöröshagyma
1 kiskanál fokhagyma granulátum
0,5 dl olaj
tejföl
só, bors, pirospaprika, ételízesítő

Elkészítés:

Az elkészítése tulajdonképpen megegyezik az előbb leírtakkal.





A hagymából, húsból és a fűszerekből pörköltet készítünk. Beledobjuk a szalonnabőrt és összeforraljuk. Ellenőrizzük az ízét, ha kell utána fűszerezzük.






A káposztát ízlésünknek megfelelően kimossuk, majd ez is mehet a lábosba.


 Felöntjük vízzel. Hivatalosan csak annyi víz kell bele, hogy épp ellepje és ezt a folyadék mennyiséget kb. a felére el kell főzni, de én itt is szoktam egy kicsit csalni. Jó bőven felöntöm vízzel és szinten is tartom a folyadék mennyiséget a főzés végéig. Így egy jó bő szaftos ételt kapunk végeredményül, aminek fő előnye, hogy jó sok kenyérrel lehet enni, ami azért jó, mert több ember tud jól lakni ebből a menyiségből és mellesleg szerintem fantasztikusan finom a tejfölös lébe mártogatott friss kenyér.


Mindent puhára főzünk. Ellenőrizzük az ízét és ha kell utána ízesítjük.




Tálaláskor tejfölt és friss házi kenyeret kínálunk hozzá!






Jó étvágyat!



2013. október 21., hétfő

Megint csináld magad!

Az előző részben a befőzésről, a kenyérről és néhány pékáruról írtam....

És ez még csak a jéghegy csúcsa! Hihetetlen, hogy mennyi mindent lehet otthon, viszonylag olcsón elkészíteni és ezek ismeretében még megdöbbentőbbek a bolti árak.
Én eddig is sok mindent készítettem itthon, de most, hogy ezen bejegyzéseimhez kerestem anyagot, elképedve láttam, hogy milyen kreatívak az emberek.

Lássuk csak miket készíthetünk még magunk:

Prézli vagy zsemlemorzsa:


Gondolom azzal mindenki tisztában van, hogy mi is az a prézli. És sejtésem szerint a háziasszonyok 98%-a tud is ilyet készíteni. De legyünk őszinték időnként lusta disznócskák vagyunk és egyszerűbb megvenni a készet. Pedig ha nem sajnáljuk rá az időt és a fáradságot, ingyen is hozzájuthatunk. Persze nekem sincs kedvem hetente 2-3 alkalommal száraz kenyeret reszelni, de nem is muszáj.

Én a megmaradt kenyérvégeket egyszerűen kiteszem a konyhai ablakpárkányra és amikor teljesen kiszáradtak egy újságpappírral bélelt kosárba dobom.
Aztán amikor időm és energiám van, nekiülök és szépen lereszelem egy nagy tálba az addig összegyűlt kenyérsarkakat, megmaradt kenyér darabkákat, kifli végeket. Végül tálcára szóróm és hagyom teljesen megszáradni. Aztán már lehet is zacskózni vagy üvegezni.
Szintén jó ötlet, hogy a kenyeret, kiflit vagy zsemlét tálcán vágjuk fel, így a kenyérmorzsa is kiszárítható és elrakható prézlinek. Ezt még reszelni se kell. Én erre egy kiürült és tisztára mosott vajas dobozt használok. Kenyérvágás után a morzsát a tálcáról ebbe a dobozba szórom. Nem teszem rá a fedelét és naponta egyszer - kétszer, amikor arra járok kicsit megrázogatom. Mikor megtelt a doboz kiszórom a tartalmát egy tálcára és hagyom rendesen megszáradni a morzsát, majd egy zacsiba töltöm és egy nyújtófa vagy klopfoló segítségével apróra zúzom. Ez is mehet a prézlis dobozba.

Tejkocka:


Ez elsőre biztosan furán hangzik és nem is igazán ide tartozik. Bevallom, nem is én találtam ki, hanem kedves barátném...
A története a következő:
Barátosném tejjel issza a kávéját. De a családja is nagyon szereti a tejet, így rendszerint reggelre, amikor ivott volna egy kávét elfogyott a tejecske. Ilyenkor szentségelt egyet, majd felöltözött és totál kómásan levergődött a boltba utánpótlásért. Na ezt unta meg egy szép napon és el kezdte törni a buksiját valami frappáns megoldáson. Több módszert is kipróbált. Először a hűtő különböző pontjaira rejtette a dobozt, de mindig megtalálták a gyerekei. Majd kis befőttes üvegbe külön áttöltött magának és ott hagyta a maradékot a hűtőajtón szabad prédává téve ezzel a tejet, de miután elfogyott a dobozból rájártak az üvegére. Egyszer zacskós tejet vett és csak miután hazaért vette észre, hogy a szavatossága lejár még aznap, így úgy döntött, hogy műanyag dobozba rakja és lefagyasztja, majd jó lesz valami főzelékhez. És ekkor pattant ki a fejéből az ötlet. Fogta a szilikon jégkocka tartót ( a sima műanyag is jó, csak abból nehezebb kiszedni), szépen beletöltötte a tejet és betette a fagyasztóba. Majd miután megfagyott kiszedte a tartóból, uzsonnás zacsiba szórta és visszadugta a "fagyiba". Így született meg a tejkocka. Azóta mindig van tej a kávéjába.
Ennek tovább gondolt költségcsökkentő és felhasználási módjai lettek. Mondjuk pl., hogy a zacsis tej jóval olcsóbb, mint a dobozos, de ilyen módszerrel az is sokáig eláll. Egy kávéhoz elég 1-2 kocka tej, tehát kevesebbet használunk belőle. Használhatjuk mártások készítésénél tejföl vagy tejszín helyett (ilyenkor ajánlatos egy kis lisztes sűrítést is adni az ételhez).

Leves(jég)kocka:



Sajnos leveskockát még nem tudok magam préselni, és megmondom őszintén, néha nagyon tud hiányozni, ha nincs itthon. Éppen ezért találtam ki a leves(jég)kockát. Ennek lényege, hogy húslevest jégkockatartóban lefagyasztok. Tulajdonképpen ez úgy néz ki, hogy amikor főzők egy jó csontlevest vagy csirkeaprólék levest mindig marad valamennyi a lábos alján. Attól függően, hogy mennyi sűrűje marad, vagy másnap vadas lesz az ebéd, vagy "leveskockát" gyártok belőle. Fogom a megmaradt levest, leszűröm, a sűrűjét leturmixolom (nem baj ha egy kis húsmaradék is van benne, attól csak még jobb ízű lesz), a levét kicsit beforralom, majd összekeverem őket. Megvárom míg kihűl, jégkockatartóba adagolom és bedugom a fagyasztóba. Miután megfagyott kiszedem a tartóból, bezacsizom és visszateszem a fagyasztóba. Aztán amikor szükség van egy kis plusz ízre a mártásba, a rizsbe vagy akár a pörköltbe, csak beledobok 1-2 ilyen kockát és már nem is hiányzik a leveskocka! :) Találtam a neten én is különböző házi leveskocka receptet, ezekben mind külön párolgatják a zöldségeket és nincs benne plusz folyadék (leves). Biztos, hogy azok is nagyon jók. Én viszont azért ajánlom ezt a változatot, mert költséghatékonyabb és nem kell vele túl sokat dolgozni. :)


És a mai bejegyzésem végére tartogattam a jolly jokert...
Ez az a termék, ami szerintem minden háztartásban kiló számra fogy...
És ez az 

Ételízesítő:

Sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen jó is lenne házi ételízesítőt gyártani. Az elképzelésem meg is volt róla, hogy hogyan kéne csinálni, de sosem volt annyi pénzem, hogy kikísérletezzem az arányokat. Aztán találtam egy receptet a neten (http://www.femina.hu/recept/a_hazi_vegeta_receptje), ami legalább az arányok tekintetében iránymutató volt, így kipróbáltam. 
Persze nem is én lennék, ha nem változtattam volna rajta. Elsősorban azért mert ez a recept valami őrült nagy mennyiségű alapanyagot használ, aminek következtében minimum egy évi ételízesítő mennyiséget gyártottam volna le, másrészt mert néhány alapanyag nem volt itthon (paradicsom, paprika) és még brutálisan drága is a téli időszakban. Harmadrészt, mert a recept végigolvasása után az volt az érzésem, hogy valami nagyon kimaradt belőle. Mert az mind szép és jó, hogy ledarálom a zöldségeket és hozzáadom a sót, de ez így egy nedves massza lesz, mint valami nagyon sűrű zöldségszósz. Tehát ebből jól tárolható ételízesítő csak úgy lesz, ha valahogy kiszárítjuk. Én sütőpapírral bélelt sütőlemezre terítettem és napsütés híján betettem a sütőbe, takarék lángon, nyitott ajtóval és gyakran átkeverve néhány óra alatt kiszárítottam.

Az én ételízesítő receptem a következő:

Hozzávalók:
3 nagy (tényleg jó nagy) sárgarépa
1 nagy fehérrépa
1 kis fej karalábé
1 kis fej zeller
0,5 csokor zeller zöld
1 csokor petrezselyem
2 szem burgonya 
2 kis fej hagyma
0,5 fej (kis fej fele) fejes káposzta
1-2 gerezd fokhagyma
5 dkg szárított lestyán
kb. 15 dkg só
Elkészítés:
A zöldségeket felkockázzuk, a friss fűszernövényeket összetépdeljük, majd az egészet bedobjuk a turmixba és ledaráljuk. Persze ez a művelet végezhető botmixerrel is. Vagy ha minden kötél szakad, akkor simán fel is lehet vágni nagyon apró kockára. Megmérjük, hogy mekkora súlyú a pép, amit gyártottunk (nekem 80 dkg lett) és kb. az ötöd részének megfelelő mennyiségű sót adunk hozzá (ez nálam 16 dkg). Jól összekeverjük és a fent említett módon kiszárítjuk. Száradás után még egyszer ledaráljuk, majd hozzákeverjük a lestyánt. Végül tegyük egy zárható üvegbe vagy dobozba. 
Kész is a mesterséges anyag mentes ételízesítő. Nekem ebből a mennyiségből 420 g lett és nem költöttem rá egy vagyont. :) 

Ha véletlenül nincs otthon fokhagymánk, akkor a második darálás után adjunk hozzá egy kiskanálnyi fokhagyma granulátumot.
Természetesen lestyánt is használhatunk frisset (1 csokor ), de én sehol nem kaptam, ezért használtam szárítottat (ami sajna jó drága).
Ízlés szerint keverhetünk bele borsot, őrölt köményt, de akár egy csipet pirospaprikát is. Sőt, ha nagyon bátrak vagyunk, darálhatunk bele egy kevés erős paprikát. :)

Ezzel zárom mai bejegyzésem, de nem parázni, fogok még "Csináld magad!" bejegyzést írni. :)

Addig is próbáljátok ki a mai türkjeimet!


2013. október 15., kedd

Vaníliás tészta

Tegnapról maradt egy fél lábos levesem...... 

Gondolom sokan jártatok már így. Nem elég a családnak egy teljes étkezésre, de nem pazarlunk, tehát szó se lehet arról, hogy kidobjuk. Ilyenkor az ember azon kezd gondolkodni, hogy mit is készítsen mellé. Olyasmit, ami magában nem állná meg a helyét ebédként és nem terheli nagyon a pénztárcánkat.Csak valami kiegészítést a leves mellé....

Hát én is jártam már így egy párszor. Az egyik ilyen alkalommal sikerült ezt az ételt kreálnom. Egyszerű, gyors, olcsó, az alapanyagok jelentős része mindig megtalálható a konyhámban és nem utolsó sorban nagyon fincsi!!

Vaníliás tészta:

Hozzávalók:
500 g száraz tészta
1 nagy doboz tejföl
3 cs vaníliás cukor
1 dl víz
1-2 tojás
só, cukor, mazsola


Elkészítés:
A tésztát sós vízben kifőzzük. Ne főzzük túl, inkább legyen harapható a tészta, mert még a "krémet" is magába kell szívnia.
Amíg fő, összeállítjuk a vaníliás szószt. A tejfölt a vízzel, a vaníliás cukorral, egy csipet sóval és a tojásokkal (én kettővel szoktam csinálni, de egy is elég, ha csak annyi van otthon) sima krémmé keverjük. Édesítjük cukorral vagy akár édesítőszerrel ízlésünknek megfelelően. Belekeverjük a mazsolát. Ez opcionális hozzávaló. Ha nincs otthon vagy nem szeretjük, nyugodtan kihagyhatjuk vagy helyettesíthetjük aszalt gyümölccsel. A megfőtt tésztát  leszűrjük és belekeverjük a vaníliás tejfölös szószba. Az egészet tepsibe simítjuk, tetejét finoman megszórjuk kristálycukorral (szintén kihagyható) és magas hőfokon összesütjük. Akkor jó, ha szépen megpirul a teteje és a tészta beszívja az összes szószt.

Melegítsük meg a levest, vágjuk kockákra a tésztát és tálaljuk a családnak. Fogadjuk a gratulációkat és ne áruljuk el senkinek, hogy kb. 20 perc alatt dobtuk össze az ebédet.

Jó étvágyat!!!!


2013. október 14., hétfő

Frankfurti leves - Ördögpirula

A frankfurti leves egy nagyon sokféleképpen elkészíthető étel. Rengeteg változata ismert. De ami mindegyikben közös, hogy egy viszonylag olcsó kelkáposzta leves a végeredmény. Én most a saját verziómat osztom meg veletek.

Az ördögpirula is ismert édesség. Sok néven fut. Tulajdonképpen a képviselőfánk tésztája olajban kisütve. A családom nagyon szereti és pont megfelel egy fincsi leves után.


Frankfurti leves:

Hozzávalók:
1 kis fej kelkáposzta
2 pár virsli
0,5 dl olaj
2 evőkanál liszt
1 kis pohár tejföl
só, bors, pirospaprika, őrölt kömény, ételízesítő


Elkészítés:

A kelkáposztáról leszedjük a külső leveleket, ha szükséges, majd kettévágjuk és kivesszük a torzsáját. Felcsíkozzuk és sózott vízben feltesszük főni. Forrás után fűszerezzük borssal, köménnyel, ételízesítővel és ha szükséges meg is sózzuk. Kóstoljuk meg mielőtt a sóért nyúlnánk, nehogy aztán "Szerelmes a szakácsné!" legyen. Mikor megfőtt a káposzta az olajból és a lisztből rántást készítünk, amit megszórunk pirospaprikával, majd beletesszük a tejföl felét. (Zárjuk le a lángot a lábos alatt mielőtt a pirospaprikát beleszórnánk, nehogy leégjen a paprika.) Jól elkeverjük. Ne ijedjünk meg, a rántás jól be fog sűrűsödni a tejföltől. Ha kész öntsük a levesbe és jó alaposan forraljuk ki. A virslit karikázzuk fel és dobjuk a levesbe. A maradék tejfölt tegyük a rántásos lábosba, szedjünk bele egy-két merőkanálnyi levest és keverjük addig, amíg sima levet kapunk. Ezt is öntsük a levesbe és forraljunk rajta még egyet. Kóstolással ellenőrizzük az ízeket és ha kell fűszerezzünk utána. Ezzel készen is vagyunk.

Ezt a levest is lehet máshogy készíteni, illetve felturbózni.... Természetesen ebben az esetben minden változtatással egy kicsit más ízvilágot alkotunk. Tehetünk bele néhány szem krumplit felkockázva, mintha kelkáposzta főzeléket készítenénk. Vagy párolhatunk bele egy fej vöröshagymát. Esetleg csíkokra vágott leveszöldséggel gazdagíthatjuk az ételt. De ha nagyon dőzsölni akarunk, akkor akár kombinálhatjuk az összes verziót egy levesben....



Ördögpirula:

Hozzávalók:
20 dkg liszt
10 dkg zsír vagy 15 dkg vaj
5 tojás
2 dl víz

olaj a sütéshez
kakaópor és porcukor a hintéshez

Elkészítés:

Egy kb. 3 l-es vagy nagyobb fazékba beleöntjük a vizet és hozzáadjuk a zsírt, majd feltesszük melegedni. Ha zsír elolvadt és a víz is forr, beleszórjuk a lisztet és fakanállal addig keverjük, amíg összeáll (2-3 perc). A tűzről levéve, amíg még forró hozzáadjuk egyenként a tojásokat. Mindegyik tojással külön- külön alaposan elkeverjük. Az így elkészült tésztát 1-2 órát pihentetjük. Egy mélyebb serpenyőben vagy olajsütőben olajat forrósítunk. Kanállal diónyi galuskákat szaggatunk az olajba és mindkét oldalát pirosra sütjük. Ne tegyünk egyszerre sok tésztát a serpenyőbe, mert a fánkocskák megdagadnak. Először fedő alatt sütjük, majd megfordítás után fedő nélkül. Figyeljünk arra, hogy az olaj ne legyen túl forró, mert akkor nem nőnek meg a fánkok. Miután megsültek a tészta golyócskák kiszedjük és lecsepegtetjük, hogy ne maradjon olajos. A kakaóport és a porcukrot összekeverjük és ebbe forgatjuk a kisült fánkokat. Fantasztikusan finom.

Kakaópor helyett forgathatjuk vaníliás cukorba, kókuszba vagy készíthetünk hozzá valamilyen mártást (csoki, vaníliasodót) is.

Most már csak tálalnunk kell és néznünk hogyan lesz mindenki nyakig csokis! :D




2013. október 5., szombat

Csináld magad!

Tovább csökkenthetjük kiadásainkat, ha magunk készítünk el bizonyos dolgokat. Itt olyanokra gondolok, mint lekvár, befőtt, savanyúság, de akár a kenyeret, pékárut is süthetjük magunk.



Persze tudom, hogy javarészt lecsengett a befőzési időszak, de azért érdemes gondolni a jövő nyárra és már most készülni rá szépen lassan. A befőttes üvegeket mostantól nem dobjuk a szelektív gyűjtőbe, hanem szépen kimossuk és keresünk neki egy helyet, ahol tavaszig elfér. El se hiszitek milyen sok üveg össze tud gyűlni egy fél év alatt. És gondolom láttátok a nyár folyamán a boltok polcain, hogy milyen rettenetesen drága egy befőttes üveg kupakkal. Nektek így ingyen meglesz ez a kellék.
Ha meg tudjuk fizetni, akkor szörpből is az üveges kiszerelést vegyük, mert ennek az üvege is jól használható passzírozott paradicsom vagy szörp eltevésénél. Ha itt az ünnepek alatt némi üveges szeszes ital (és itt nem sörre gondolok) is felbontásra kerül, vigyázzunk, hogy a kupakja ne sérüljön és akkor ez is mehet a polcra várakozni a többi üres üveg közé.
Ha ténylegesen elhatároztuk magunkat, hogy jövőre be fogunk főzni, akkor az őszi hónapokban járjunk nyitott szemmel az üzletekben. Sok helyen le fogják árazni a befőzési kellékeket és a tartósítószereket, tehát most lesz érdemes ezeket megvásárolni. Csak aztán ne múljon el a lelkesedés tavaszig!!! :)

De most beszéljünk inkább olyasmiről, amit az év bármely részében magad készíthetsz, így kevesebbet kell fizetned érte. Mert köztudott, hogy az alapanyagok általában olcsóbbak, mint a kész ételek....

Elsőként a mindennapi kötelező... A KENYÉR...


Tudom-tudom!!!! Gyúrni, dagasztani, keleszteni, majd megint gyúrni, formázni, keleszteni, végül megsütni... Rengeteg munka, még több idő! De kevesebb kiadás, főként ha átalány díjas a gázod (persze gázsütőt véve alapul)...
Rengeteg kenyér receptet találhatsz az interneten... Egyik glancosabb, mint a másik... Ilyen- olyan egészséges lisztből készült vagy magvakkal dúsítottat, esetleg élesztő nélküli recept is kering a világhálón. De én az egyszerűség híve vagyok. Van egy jól bevált kenyér receptem és sütési módom, amit évek óta használok és még sosem hagyott cserben. Persze nem félbarna vagy barna vagy magvas vagy mit tudom én... ez csak egy egyszerű fehér kenyér. Nem pont olyan, mint a bolti, de nagyon finom és tutira nincs benne semmi extra  adalék anyag. :)

Hozzávalók:
1 kg liszt
2,5 dkg élesztő
0,5 dl olaj
0,5 l víz (kb.)
2 kiskanál só
1 kiskanál cukor
0,5 mokkáskanál szódabikarbóna

Elkészítés:
Az élesztőt kb. 1 dl vízben a cukorral és egy kevés liszttel felfuttatjuk. Egy nagy tálba beleszórjuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, a szódabikarbónát és kicsit elkeverjük. Beleöntjük a felfutott élesztőt, az olajat és a maradék vizet majd jól kidolgozzuk. A vizet lehetőleg ne öntsük bele egyszerre, mert a liszt fajtától függ, hogy mennyi folyadékot képes felvenni. Tehát inkább több részletbe adagoljuk a vizet addig, amíg egy lágy kelt tésztát kapunk. Akkor jó, ha szépen elválik az edénytől és a kezünktől is, de nem kemény, inkább rugalmas. Ezután még egy 10-15 percig dagasztjuk, majd letakarjuk és langyos helyen kelesztjük addig, amíg kb. kétszeresére nő. Ez idő alatt pihentessük a teljesen begörcsölt kezünket egy kicsit vagy mosogassunk el, hogy leázzon a kezünkről a maradék tészta. Persze akinek van kenyérsütő gépe az csak beleszórta a gépbe az alapanyagokat és elindította a programot, majd békésen pihengetett, míg mi itt keményen megdolgoztunk a dagasztással, szóval rájuk ez nem vonatkozik. :)

Nagyjából fél óra múlva a békés pihizést megtöri a tény, hogy megkelt a tésztánk, tehát valahogy kenyeret kell belőle formáznunk. Erre nem is olyan rég találtam egy nagyon jó leírást, ami még képekkel is illusztrálja ezt a műveletet, azóta még kenyér formája is lesz a kenyeremnek. :)

Én most ide belinkelem ezt a blogot, mert szerintem ezen kívül is sok érdekességet találhattok ott. Szóval a kenyér formázása az alábbi linken tekinthető meg:
http://www.limarapeksege.hu/2010/06/vekni-formazasa.html

Tehát most már egy szép, formázott tészta csücsül előttünk. Nincs más dolgunk, mint begyújtani a sütőt, sütőpapíros vagy kivajazott sütőlemezre tenni a tésztát, letakarni és újra pihentetni 20-25 percet. Ez idő alatt pont ki lehet teregetni vagy el lehet hajtogatni a száraz ruhát, de ha olyan szerencsés vagy, hogy már nincs semmi dolgod aznapra, akkor csücs a tévé elé és kapcsolj ki egy kicsit.

Az idő leteltével irány vissza a konyhába. Fogj egy üres, magas falú tepsit, töltsd egyharmadáig vízzel és dugd be a sütő aljára (ez adja a párát a kenyérnek), majd a kenyeret is rakd a sütőbe. Először nagy lángon 5 percig sütjük, majd tedd féltakarékra a gázt és hagyd bent a kenyeret még 40 percig. Addig menj és csinálj valamit, amihez kedved van...játssz a gyerekkel vagy ellenőrizd a leckét esetleg vidd le a kutyát sétálni... :) Miután visszatértél kukkants be a sütőbe. Ha szép színe van már a kenyerednek (ez a sütő fajtájától és erősségétől is függ), akkor vedd ki. Ha még nagyon sápatag, akkor viszont csavard maximumra a sütődet és hagyd, hogy szép színt kapjon a kenyérkéd. Mikor kész, tedd rácsra, spricceld meg egy kevés vízzel és hagyd kihűlni.

És már készen is vagyunk! Nem is volt olyan ördöngösség megcsinálni, ugye?

Nálam ez az alaptészta. Ebből készítek kiflit, zsemlét, de még kakaós csigát is.

Zsemle:


A tésztát oszd 12-16 darabra, attól függően mekkora zsemlét szeretnél készíteni. Minden darabot formáz golyóvá, majd kicsit lapítsd le. Rakd a kivajazott sütőlemezre, hagyd 15-20 percet kelni, majd ugyanúgy süsd meg, mint a kenyeret, csak figyelj arra, hogy ennek kevesebb időt kell a sütőben töltenie.





Kifli:

Oszd a tésztát 12-16 darabra. Minden darabot nyújts négyzet formájúra és kb. egy centi vastagra, majd az egyik sarkánál kezdve sodord fel. Alakítsd kifli formájúra és süsd meg.
Készítheted rögtön töltve is, ilyenkor feltekerés előtt tegyél bele valamit, amihez éppen kedved van. Lehet édes (cukrozott kakaópor, mák, lekvár, stb.) vagy sós (sajt, sajtkrém, valamilyen felvágott, stb.). Így egy teljesen kész tízórait kapsz sütés után és nem kell majd reggel a nagy rohanásban még azzal is vesződnöd, hogy tízórait is készíts, csak beledobsz néhány töltött kiflit egy zacsiba és már futhatsz is a dolgodra.

Kakaós csiga:

Ehhez nem igazán kell az egész tészta mennyiség, kivéve, ha egy egész ovis csoportnak akarod készíteni. Ezért én ezt úgy szoktam csinálni, hogy a begyúrt tésztát kettéveszem, majd az egyik részéből kenyeret formázok, a másik feléből pedig elkészítem a kakaós csigát. A tésztát kb. 0,5 cm vastag téglalapra nyújtom, megkenem egy kevés olvasztott vajjal, megszórom cukrozott kakaóporral (nem instant, hanem igazi kakaópor cukorral elkeverve), feltekerem, majd ujjnyi vastagra szeletelem a roládot. Sütőpapíros sütőlemezre teszem őket, hagyom egy kicsit kelni, majd megy a sütőbe. Ne ijedjünk meg, egy kicsit ki fog folyni belőle a kakaó, de ez normális. Félig sült állapotban az eredeti recept szerint meg kéne locsolni egy kevés vaníliás meleg tejjel, de én ezt ki szoktam hagyni, mert ez csak plusz költség és nélküle is finom. Ha kész ezt is rácsra teszem és hagyom kihűlni. Utána meg lehet szórni porcukorral vagy  bele lehet mártani olvasztott csokiba is.

Na ennyi okoskodás elég volt mára. Majd legközelebb folytatom egyéb otthon is elkészíthető termékek receptjével. Addig is próbáljatok kenyeret sütni és készülgessetek a következő befőző szezonra!!!


2013. szeptember 29., vasárnap

Pásztorpite

Ez egy fantasztikus recept, de őszintén szólva nem tartozik az olcsó kategóriába. Ettől függetlenül néha megfőzhetjük eredeti verziójában is. Viszont amiért mégis ajánlom az az, hogy ez egy igen jól átalakítható recept, ami már ilyen változatban akár "sokadikán" is elkészíthető.

Lássuk először az eredeti receptet, vagyis annak is egyik változatát, mert ez is az "Ahány ház, annyi szokás!" típusú ételek közé tartozik.

Hozzávalók:
3 db lila hagyma
2 sárgarépa
50 g vaj
2-3 babérlevél, kakukkfű, őrölt bors, só
50 dkg darált hús
1-2 evőkanál paradicsomsűrítmény
0,5 l csirke alaplé
25 dkg zöldborsó 
2 kg burgonya
2 tojás



Elkészítés:
A hagymát és a sárgarépát kis kockákra vágjuk és a vajon kb. öt percig sütjük. Hozzáadjuk a darált húst, a paradicsompürét és az egészet jól átsütjük, sózzuk, borsozzuk. Hozzáöntjük a csirke alaplevet beledobjuk a babérlevelet és a kakukkfüvet, mártás sűrűségűre főzzük. Most jöhet bele a zöldborsó is, amivel együtt még öt percet pároljuk.
A burgonyát megfőzzük, áttörjük és pürét készítünk belőle. Ezt készítsük ízlésünk szerint natúran,  fokhagymásan vagy akár pirított hagymával. A lényeg, hogy mikor elkészült üssünk bele 2 tojást. Ettől fog összeállni és szép pirosra sülni a krumplipüré az étel tetején. Tipp: Reszeljünk bele 10-15 dkg kemény sajtot, ettől még szebb és finomabb is lesz az étel.
A húsos mártást egy hőálló tálba öntjük, majd a burgonyapürével bevonjuk a tetejét. 
190 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
Tálalás előtt érdemes 10-15 percet várni, hogy kicsit megdermedjen, mert úgy szebben lehet tálalni.


Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én már a hozzávalók végig olvasásánál kiakadtam. Lila hagyma? Csirke alaplé? 50 dkg darált hús? Már csak ez kész vagyon!!
És ilyenkor kezdek el kattogni.... Mit és hogyan változtassak meg rajta, hogy beleférjen az anyagi keretembe? Alapvetően mi a fenének bele lila hagyma? Ugyanolyan finom lesz vörös hagymával is. Aztán a csirkealaplé... Pont olyan jó a víz is. Max. egy kicsit erősebben fűszerezem, esetleg szórok bele egy kis ételízesítőt. És a hús... Már megint hatalmas mennyiség kell bele.Ennek egy része bőven helyettesíthető zöldségekkel... Egy kicsivel több répa, egy marékkal több zöldborsó és máris elég bele 30-35 dkg darál húsi. Vagy egy doboz szójagranulátum a hús helyett, azzal is nagyon finom.És íme, már el is készítettem a saját verziómat.

Aztán egyszer nagyon "sokadika" volt (fizu előtt 1-2 nappal) és már nem volt egy fillérem sem. Kinyitottam a hűtőt, a fagyasztót és a konyha szekrényt is, de nem találtam mást csak ilyen - olyan apró maradék alapanyagot. Igazából semmiből nem volt annyi, hogy egy rendes mennyiségű ételt főzzek belőle a gyerekeimnek és a férjemnek.
Csak álltam ott és csikorogtak a fogaskerekek a fejemben... Mit is csináljak ebédre?

Aztán hirtelen beugrott ez a recept, és az jutott eszembe, hogy nincs ez bizony kőbe vésve. Így aztán kikapkodtam mindenféle zöldséget, amit találtam. Volt ott minden... Egy kevés zöldborsó, zöldbab, néhány karfiol rózsa, némi kelkáposzta, pici maradék lecsó. És találtam még valamikor régről (azt hiszem karácsonyi NOE adományból) megmaradt krumplipüré port. Általában nem szeretek ilyen porokból főzni, de ehhez az ételhez totálisan megfelelőnek tűnt. Volt a "fagyiban" még 2 csirke felső comb is. Így teljesen kialakult a fejemben az átalakított Pásztorpite recept. 
Kicsontoztam a combokat és apróra vágtam a húst. Egy fej hagymát megdinszteltem, rádobtam a húst, átpirítottam, majd hozzá kevertem a zöldségeket és végül az egészet nyakon öntöttem a maradék lecsóval (ez pont jól helyettesíti a paradicsom sűrítményt).Kevés víz hozzáadásával puhára pároltam a zöldségeket. Közben vízzel kikevertem a püréport. Ebben az esetben nem tettem bele se tojást, se sajtot (nem volt otthon). Ezután mindent úgy csináltam, ahogy a recept előírja. Tepsibe tettem a húsos zöldségragút, rásimítottam a pürét és betoltam a sütőbe 190 fokra, amíg meg nem pirult. Tény, hogy nem sült úgy össze, mint az eredeti és kicsit vega érzése volt az embernek evés közben, hisz a húst nagyítóval kellett keresni benne, DE nagyon finom volt és nem utolsó sorban laktató meleg ételt raktam a család elé. :) 

Higgyétek el nekem, érdemes kipróbálni így is ezt az ételt. Sőt találhattok ki ti is valami hasonlót. Főzzétek meg és ha jól sikerült küldjétek el nekem a receptet. A legjobbakat közzéteszem itt és a Facebook oldalamon is! Kreatívoskodásra fel!!! Mozogjanak az agykerekek!!! :) :)


2013. szeptember 27., péntek

Spórolási tippek - Avagy,hogy osszam be a (napi)fizetésem.

Sajnos sokan vannak, akik még napjainkban is naponta kapnak fizetést vagy alkalmi munkákból élve akkor jutnak pénzhez, amikor van egy kis fusi munka. Talán nekik van a legnehezebb dolguk, hiszen örülnek, ha nem halnak éhen. A spórolást, mint lehetőséget elképzelhetetlennek tartják, a megtakarítás pedig még legszebb álmaikban sem jöhet szóba. De azért az ő helyzetük sem reménytelen. Nagyon kemény dió az ő életük, ennek ellenére nekik is tudok néhány tanáccsal szolgálni.

Tehát kedves napi fizetésből élő:

Rád kicsit más szabályok vonatkoznak, mint amit eddig taglaltunk. Te nem nagyon tudsz tervezni, inkább csak sodródsz az árral. Arra költesz, amire éppen futja és reménykedsz, hogy holnap is lesz munka, holnap is lesz fizetés.

Amit viszont tehetsz magadért:

- Ha a napi bevásárlás után marad egy kis pénzed, azt rakd félre. Ne másnapra, hanem a következő hónapig. Az így összegyűlt forintokból akár a közüzemi számláidat is ki tudod majd fizetni vagy vehetsz magadnak valamit, amire nagy szükséged lenne régóta, de sosem jött össze rá a pénz.

- Sose úgy menj vásárolni, hogy ezt meg ezt szeretnék enni/főzni, hanem menj be és nézz körül, hogy mi akciós, esetleg mi van leértékelve (sok hypermarket árazza le akár 50%-kal is a termékeit azért, mert a szavatossági idő aznap lejár, de te még fantasztikus vacsorát vagy másnapi ebédet rittyenthetsz belőle) és ennek alapján tervezd meg az elkészítendő ételt. Így biztosan olcsón meg fogod úszni.

- Ha végkép nem találsz semmi főzni valónak valót akciósan/leértékelve akkor mindig valami olcsó dologba kezdj el gondolkodni, mint pl. tejfölös tészta vagy zöldbabfőzelék sült párizsival... stb.

- Persze neked is kell tisztító és tisztálkodószerek. Ezek azok a tételek, amikre egy kicsit te is készülhetsz. Nézz utána mi, hol, mikor lesz akciós és akkorra tervezd be annak a megvételét.

- Ne nyúlj a félre tett pénzhez!!!! Talán ezt a legnehezebb megállni, de hosszú távon megéri összeszorítani  a fogunkat. Persze van olyan helyzet (betegség, baleset), ami miatt muszáj ezt a szabályt felrúgni, de ez tényleg csak végső megoldás legyen!!!!

És végül,de nem utolsó sorban:
Keress sürgősen olyan munkát, ahol havi fizetést kapsz, de legalábbis hetit. Persze ez nem egyszerű, de ne add fel sosem a próbálkozást!

2013. szeptember 24., kedd

Rakott burgonya

Ez egy igen egyszerű és ismert recept, sőt nem is túl drága. Épp ezért ma egy kicsit fordított napot tartok. Arról fogok írni, hogy az alapreceptet miként tudjuk egy kicsit izgalmasabbá tenni.

Íme az alaprecept:

Hozzávalók:

2 kg burgonya
20 dkg lecsókolbász
5 tojás
2 dl tejföl
só, bors


Elkészítés:

A burgonyát héjában, sós vízben megfőzzük. A tojást is megfőzzük. Figyeljünk, hogy kemény tojás legyen belőle. A lágy tojást lehetetlen szeletelni. :)
Mikor minden megfőtt, megpucoljuk és felkarikázzuk a krumplit és a tojást. ( A burgonyát forrón, a tojást lehűtve könnyebb pucolni.) Lehúzzuk a kolbász héját és vékonyra szeleteljük. A tejfölt egy tálban alaposan kikeverjük egy kevés sóval és borssal (esetleg a só helyett használhatunk ételízesítőt).
Mikor készen vagyunk az előkészítéssel, előkapjuk a jénait vagy a tepsit a szekrény mélyéről, kicsit kiolajozzuk. Gyorsan begyújtjuk a sütőt, hogy mire elkészülünk jó meleg legyen.
És kezdődhet a rétegezés: 1 sor burgonya, 1 sor kolbász, 1 sor tojás... majd kezdjük elölről....1 sor burgonya, 1 sor kolbász, 1 sor tojás... és így tovább, amíg el nem fogy az alapanyagunk vagy a tepsi tetejéig nem érünk. Fontos, hogy az utolsó sor burgonya legyen és maradjon még annyi helyünk, hogy nyakon tudjuk önteni a kikevert tejföllel. A burgonya sorokat sózzuk meg, ha sótlannak bizonyul a főtt krumpli.
Mikor már a tejföl is a tetején van betoljuk a sütőbe és mehetünk tévézni... :) Nyugodtan süthetjük a legnagyobb fokozaton, hiszen nincs benne semmi nyers, tehát csak össze kell sütni az alapanyagokat. Kb. fél óra kell neki, de ez a sütőtől is függ. Addig süssük, amíg szép színt nem kap.

És most nézzük, hogy is lehet felturbózni egy kicsit, anélkül, hogy ettől anyagi csődbe mennénk.

- Kicsit több tejfölt használva, a rétegek közé is önthetünk a tejfölös keverékből. Ettől sokkal szaftosabb lesz az étel.
- Ha a tejfölbe belekeverünk 1-2 nyers tojást, akkor sokkal szebb színt kap a végén és a rétegeket is jól összetartja.
- Lecsókolbász helyett készítsük parasztkolbászból... Teljesen más íze lesz a rakott krumplinak ettől a változtatástól.
- Esetleg, ha akad otthon egy kis szalonna maradék, azt apró kockákra vágva a kolbászok közé szórhatjuk, amitől enyhén füstölt ízt kap a burgonya.
- De készíthetjük úgy is, hogy a kolbászt lecseréljük szalonnára, virslire vagy egyéb maradék felvágottra.
- Akár ki is hagyható a kolbász. Ha csak krumpliból és tojásból készítjük, akkor egy teljesen új ételt kapunk. Ilyenkor viszont fontos, hogy több tejfölt és fűszert használjunk, különben nagyon száraz és ízetlen lesz. Ugyanez igaz a tojás elhagyására is.
- Tejföl helyett besamel mártással is készíthetjük.
- Használjunk bátran fűszereket. Nem muszáj csak sóval és borssal fűszereznünk. Nagyon kellemes és különleges ízvilágot érhetünk el így. Jól illik hozzá a szerecsendió, a petrezselyem, a zeller, de akár a lestyán vagy a tárkony használatával is sikert arathatunk. Persze ilyenkor vegyük figyelembe a család ízlésvilágát is. Nem mindenki vevő a különleges ízekre egy megszokott ételben. :)
- Végezetül (számomra) a jolli joker: a SAJT... Bármilyen reszelhető vagy könnyen olvadó sajtot használhatunk hozzá. Reszeljük a rétegek közé és a tejfölbe is. A végeredmény a mennyország. Főként ha ezzel párosítjuk valamelyik fent leírtat is. Ha egyszer így megkóstolja az ember, többé nem is akarja máshogy készíteni. Imádom! :) Kár, hogy olyan drága a sajt. De kb. 20 dkg elég belőle, így azért néha megengedhetjük magunknak.

És akkor most irány a konyha!!! Próbáljátok ki ezeket a változatokat is és jöhetnek a visszajelzések. Kinek melyik jött be a leginkább?


2013. szeptember 20., péntek

Spórolási tippek III. - Avagy, hogy osszam be a (heti)fizetésem...

Az előző részben arról írtam, hogyan tudjuk beosztani a havi bérünket illetve a család havi bevételét. Persze nem mindenki kapja havonta a fizetését, van akinek hetente fizetnek, van akinek naponta és van ahol a család bevétele vegyesen érkezik (pl. anya havonta, apa hetente kap fizut).

Ma nézzük a heti fizetéssel rendelkezők lehetőségeit!

Ők egy igazán köztes helyzetben vannak. Bizonyos szempontból sokkal könnyebb, másrészről borzasztóan nehéz beosztaniuk bevételüket.

Miért is nehéz?

1. Mert akkor is ki kell fizetni a havi számlákat, ha hetente kapunk pénzt.
2. Mert hetente kell tervezni, bevásárolni.
3. Mert könnyelműbb az ember, ha tudja, hogy csak 7 napig kell kitartani az adott összegből.

És miért könnyebb?

1. Mert csak egy hétre kell beosztani a pénzt.
2. Mert csak egy hétre kell kitalálni a család étkezését.
3. Mert több akciót ki tudunk használni.

De teljesen mindegy, hogy mikor kapunk fizetést a költségvetés szempontjából. Mert költségvetést mindig egy egész hónapra kell készítenünk. Tehát itt is igaz, hogy:

1. Tervezz előre! Készíts költségvetést minden hónapban!

Minden hónapban, kapj elő egy lapot (még jobb, ha egy füzetet rendszeresítesz erre a célra) és kezd el összeírni a havi kiadásaid fontossági sorrendben. Pl.:
- Lakás hitel / Albérlet
- Rezsi
- Bérlet / Üzemanyag költség
- Áruvásárlási hitel
- Gyerek óvodai-, iskolai befizetni valója (étkezés, szakkör, csoport/osztály pénz)

Mivel heti fizetést kapsz, mindig csak a következő hónapra tudsz előtakarékoskodni, mert neked a hetek alatt félre kell tenned azokat az összegeket, amiket egyben kell kifizetned (pl. hitel, rezsi, bérlet, iskolai befizetések). Az egyéb állandó kiadásokat (tisztító,- tisztálkodószerek, gyerekek zsebpénze, gyógyszerek stb.)  meg tudod oldani heti bontásokban is, csak ne felejtsd el a heti költségvetésbe beírni. Persze ne akard megvenni az összeset egy hét alatt. Nézd meg mi mennyire sürgős és ennek megfelelően ütemezd be a beszerzésüket. Szóval megvan az az összeg, amit tutira egyben ki kell fizetni. Ezt oszd el annyi felé, ahány fizetést még kapsz a következő hónapig (jó esetben ez minimum 4 alkalom). Most már tudod, hogy mennyi pénzt kell hetente félre tenned a fix kiadásaidra és ami megmarad abból gazdálkodhatsz. 

FONTOS!!! A félre tett pénzhez soha ne nyúlj!!!! Ha csak 1-2 ezrest is lenyúlsz belőle, már fel is borult a költségvetésed. Hidd el nem fogod visszatenni a következő héten!! Sosem szokott sikerülni!!!!

És most jön a tervezés következő része.

- Próbáld meg összeírni, hogy milyen ételeket szeretnél főzni a hét során. 
- Írj egy listát arról, hogy ezekhez az ételekhez miből mennyit kell beszerezni. Igyekezz mindent felírni, ami kelleni fog.
- Menj ki a konyhába és nézd át a készleteidet. (Amiből maradt még, azt húzd ki a listáról)
- Azt is térképezd fel, hogy áll a fűszerpolcod. (Amiből kifogytál, azt írd a listához.)
- Írd a listára az erre a hétre ütemezett "egyéb állandó kiadás" címszó alatt említett termékeket, kiadásokat.
- És most ülj le és böngészd át a reklám újságokat. Minden termék mellé írd oda, hogy hol találtad legolcsóbban és ott mennyibe kerül. Vedd figyelembe a helyi piac vagy kisbolt árait. Ne vegyél meg semmit csak azért a szupermarketbe, mert úgyis ott vagy. Minden forint számít!!
- Írd át a bevásárlólistát üzletek szerint, így egyszerűbb lesz követni a bevásárlás során.
- Nincs más hátra, mint kiválasztani egy napot, amikor ráérsz bevásárolni.

2. Tartsd magad a költségvetésedhez!

    Mindig csak a listán szereplő termékeket vedd meg!!!!! Tudom nem könnyű, de csak így tudod elkerülni, hogy hozzá kelljen nyúlni a félre tett pénzhez.

3. Ne költs olyasmire, amit nem engedhetsz meg magadnak!

Erről részletesebben az előző bejegyzésemben olvashatsz:

http://mitfozzekm.blogspot.hu/2013/09/sporolasi-tippek-ii-avagy-hogy-osszam.html

Sejtésem szerint most azon gondolkodsz, hogy a fent leírtak, így nagyon szép és jó és biztosan működik is, DE neked ebben a hónapban is ki kell fizetned mindent úgy, hogy az előző hónapban nem tettél félre... Igen tudom... A váltás erre a módszerre nagyon nehéz. Valószínűleg az első 1-2 hónapban nagyon komolyan össze kell húzni a nadrág szíjat és sok mindenről le kell mondani, de hidd el nekem megéri!!! Amikor majd nem gyomorideggel kelsz és fejfájással fekszel, mert már nem kell folyamatosan azon aggódnod, hogy miből fizeted ki a számlákat, akkor te is így fogod gondolni.

Addig is: KITARTÁS!!!!!!


2013. szeptember 19., csütörtök

Húsos tészta

Gondolom sokan emlékeztek még a jó kis menzás húsos tésztára. Valaki szerette, valaki nem. Én személy szerint nagyon szerettem. Évekkel később megpróbáltam az emlékeim alapján reprodukálni az ételt. Természetesen nem sikerült, de helyette megalkottam egy másik ételt, aminek nagy előnye, hogy sokféle ízesítéssel elkészíthető, így nem válik unalmassá.
Viszont nemrég rátaláltam a neten (femina.hu-n) az eredeti receptre, ennek köszönhetően most mindkét változatát megoszthatom veletek.

Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg spagetti
40 dkg darált marhahús
2 fej vöröshagyma
2 teáskanál pirospaprika
1 paradicsom
1 babérlevél
negyed teáskanál őrölt kömény
sajt
bors


Elkészítés:

Először a tésztának tegyünk fel vizet, mert a szósz gyorsan kész van. Tehát párhuzamosan csináljuk a kettőt. A tészta főzése gondolom mindenkinek kisujjból megy (kezdő házi asszonyoknak a tészta csomagolásán megtalálható a főzési utasítás), így erről most nem ejtenék szót. Szóval a víz melegszik a tűzhelyen.... A szószhoz felaprítjuk a hagymát és egy serpenyőben kevés olajon megdinszteljük. Rádobjuk a darált húst és lepirítjuk. Mikor elfőtte a kiengedett levét sózzuk, borsozzuk és megszórjuk egy kevés őrölt köménnyel.  Jól összekeverjük a húst a fűszerekkel, majd rászórjuk a pirospaprikát is és rögtön rádobjuk az aprított paradicsomot, majd felöntjük kb. 1 dl vízzel. A babérlevél ilyenkor pottyan az ételbe. Alaposan összeforraljuk az egészet. Ha a tészta kifőtt leszűrjük és alaposan összeforgatjuk a szósszal. Ééééés ennyi....Már tálalhatunk is. Persze a tetejéről ne maradjon le a reszelt sajt. :)

Ebből az ételből ami drága az a marhahús, a sajt és szezonon kívül a paradicsom. Ebből kettő helyettesíthető mással. 
- A darált hús lehet bármilyen húsból, tehát válasszunk olcsóbbat, sőt a felét helyettesíthetjük szójagranulátummal is. Kicsit más lesz tőle az íze, de ettől még finom marad. 
- A paradicsom helyet használhatunk sűrített paradicsomot vagy ketchupot, de akár ki is lehet hagyni. Persze ez is megváltoztatja picit az ízvilágot, de hát valamit valamiért. :)  
- A sajt se kötelező a tetejére. Anélkül is fantasztikus az étel.

Akkor most lássuk az én változatomat....



Hozzávalók (4 személyre):
50 dkg spagetti
40 dkg darált hús
2 gerezd fokhagyma (vagy 1 kiskanál fokhagyma granulátum)
2 dl tejföl
2 evőkanál liszt
só, bors, ételízesítő

Elkészítés:

Kifőzzük a tésztát és félre tesszük. A szószhoz a darált húst kevés olajon lepirítjuk, megfűszerezzük. Felöntjük kb. 1dl vízzel és felforraljuk. A tejfölből és a lisztből habarást készítünk és ezzel besűrítjük a szószt. Összekeverjük a tésztával, aztán már csak a arra kell vigyázni, hogy nekünk is jusson belőle. :) :)

Ezt a változatot azért szeretem nagyon, mert kisebb változtatásokkal mindig más-más ízvilágot kaphatunk. Pl.: Fokhagymát helyettesíthetjük bármilyen fűszerrel, vagy akár mustárral és egy csepp cukorral. Tehetünk bele pirospaprikát vagy erős paprikát. Piríthatunk alá hagymát vagy szalonnát. A hús helyett használhatunk lecsó kolbászt vagy virslit. Tehetünk bele zöldségeket vagy csinálhatjuk csak zöldségesen. Készíthetjük tejföl helyett tejszínnel, ilyenkor csak a liszt felét használjuk és azt közvetlenül a húsra szórjuk, aztán jöhet a tejszín, víz pedig nem kell. Megszórhatjuk a tetejét sajttal, de nélküle is fincsi. Sőt akár tepsibe terítve össze is süthetjük.

Ebben az esetben is igaz, hogy a darált hús fele helyettesíthető szójagranulátummal. Én már azért is szoktam használni szóját a darált húsos ételekhez, mert míg fél kg darált sertéshús 5-600 Ft, addig a szójagranulátum 2-300 Ft/doboz (márkától függően). Egy doboz kb. fél kg hús mennyiségének felel meg. 

Mindegy melyik változatot készítitek el :  Jó étvágyat hozzá!


2013. szeptember 17., kedd

Spórolási tippek II. - Avagy, hogy osszam be a (havi)fizumat?

 TERVEZÉS - TERVEZÉS - TERVEZÉS

Ez mindennek az alapja. Az ember bármibe is kezd, fontos, hogy megtervezze azt. Ez ebben a témában is nagyon fontos. Épp ezért tuti biztos vagyok benne, hogy ezt sokat fogjátok tőlem hallani. Csak úgy jutunk előre, ha mindent megtervezünk, megszervezünk és tartjuk magunkat ezekhez.
Hogy is osszam be a fizumat? Erre is az a válaszom, hogy tervezéssel, odafigyeléssel és sok - sok fegyelemmel.


De nézzük ezt részletesen!

A fizetés az az összeg, ami sosem elég semmire.... Van aki többet, van aki kevesebbet keres, de ami biztos, hogy mindig kevesebb a bevételünk, mint szeretnénk. 


Ahogy kedvenc anyósom szokta volt mondani:
                    " Mindenki a saját szintjén nyomorog! "

És ebben teljesen igaza van. Csak gondolj bele abba, hogy van aki sokkal kevesebb pénzből él, mint te és mégis megél valahogy. De van aki sokkal többet keres nálad és mégis állandóan panaszkodik, hogy semmire nem elég a fizetése. Ennek fő oka, hogy minél magasabb színvonalon élünk, annál nagyobbakat álmodunk. Mondjuk, ha valaki a létminimum alatt él, az már annak is örül, ha minden nap főtt ételt tud tenni az asztalra, viszont ha átlag jövedelemmel rendelkezik, akkor szeretné évente lecserélni a mobil telefonját vagy épp nagyobb tévéről vagy gyorsabb számítógépről, esetleg menő cuccokról álmodik. És folytathatnánk tovább... Ha jól keres, akkor még jobb autóról, ha még jobban, akkor nagyobb házról, medencéről, nyaralóról, utazásról stb. Ezzel nem azt mondom, hogy a csóró nem szeretne nyaralni vagy menő cuccokba járni... DEHOGYNEM.... Egyszerűen csak az a helyzet, hogy számára más célok fontosak.   

Egy biztos, akármennyit is keresel, a pénzt beosztani igenis nagyon nehéz. De vannak trükkök, amik megkönnyítik a dolgod.

1. Tervezz előre! Készíts költségvetést minden hónapban!
     Miután megkaptad a fizetésedet és már tudod,hogy mennyi pénzzel gazdálkodhatsz az adott hónapban, kapj elő egy lapot (még jobb, ha egy füzetet rendszeresítesz erre a célra) és kezd el összeírni a havi kiadásaid fontossági sorrendben. Pl.:
- Lakás hitel / Albérlet
- Rezsi
- Bérlet / Üzemanyag költség
- Áruvásárlási hitel
- Gyerek óvodai-, iskolai befizetni valója (étkezés, szakkör, csoport/osztály pénz)
- Egyéb állandó kiadások (tisztító-, tisztálkodószerek, gyerekek zsebpénze stb.)

Ezek összegét kivonod a rendelkezésedre álló pénzből és már látod is, hogy mennyi marad étkezésre. Ha ez az összeg brutálisan kevésnek tűnik, akkor próbálj meg átszervezni. Pl. ha autóval jársz (de nem munkaeszköz) és mondjuk a havi üzemanyag költséged 20-25 ezer forint, akkor ebben a hónapban vegyél inkább bérletet és hagyd a kocsit a "garázsban". Vagy nézd át, hogy milyen tisztító- és tisztálkodószereket létfontosságú megvenni és a többit ütemezd át a következő hónapra.

És most jön a tervezés következő része. Ez talán a legnehezebb és legidőigényesebb része a dolognak.
(Feltételezve, hogy van fagyasztód és be tudsz vásárolni egy egész hónapra)

- Próbáld meg összeírni, hogy milyen ételeket szeretnél főzni a hónap során. (Ebben sokat tud segíteni a család. Én tartok egy lapot a hűtőn, amire a srácaim felírhatják, hogy milyen ételeket ennének, mit főztem régen.)
- Írj egy listát arról, hogy ezekhez az ételekhez miből mennyit kell beszerezni. Igyekezz mindent felírni, ami kelleni fog és fagyasztható vagy nem romlandó. (Ne felejtsd el, hogy nem kell minden receptet dekára pontosan betartani. Ha valamelyik alapanyag nagyon drága, vegyél belőle kevesebbet vagy helyettesítsd más alapanyaggal.)
- Menj ki a konyhába és nézd át a készleteidet. (Amiből maradt még múlt hónapról, azt húzd ki a listáról)
- Azt is térképezd fel, hogy áll a fűszerpolcod. (Amiből kifogytál, azt írd a listához.)
- És most csücs a gép elé és böngészd át a reklám újságokat. Minden vásárolandó termék mellé írd oda, hogy hol találtad legolcsóbban és ott mennyibe kerül. Ha ismered a helyi piac vagy kisbolt árait, akkor azokat is vedd figyelembe, vagyis ne vegyél meg valamit csak azért a szupermarketbe, mert úgyis ott vagy és csak pár forinttal drágább, mint a piacon! Minden forint számít!! Tudod: Sok kicsi sokra megy! 
- Ha belefutsz olcsó felvágottakba, azokat is írd fel gyorsan a listára. A felvágottak nagy része fagyasztható és mindig jól jön, ha ki tudsz kapni valamit a fagyasztóból vacsira. És nem utolsó sorban jól használhatók főzelékek mellé feltétnek.
- Írd át a bevásárlólistát üzletek szerint, így egyszerűbb lesz követni a bevásárlás során.
- Persze nem fogsz minden terméket akciósan megkapni. Ezeket írd külön és törekedj arra, hogy ezeket is lehetőleg olcsón szerezd be!!!
- Nincs más hátra, mint kiválasztani egy - két napot, amikor ráérsz nyakadba venni a várost és bevásárolni. Vigyél magaddal segítséget, ha nem akarsz megszakadni! ( A nap/napok kiválasztásánál figyelj arra, hogy hol meddig tart az adott akció! És ha lehet ne az akció utolsó napját válaszd, mert akkor már esélyes, hogy elfogynak az akciós termékek!)
- A megvásárolt friss árukat minél hamarabb oszd szét, darabold fel, csomagold adagokba és tedd a fagyasztóba.

2. Tartsd magad a költségvetésedhez!
    Mindig csak a listán szereplő termékeket vedd meg!!!!! Tudom nem könnyű, de muszáj megállnod, hogy össze - vissza vásárolgass!!! Az ember általában ilyenkor fut bele egy csomó olyan akcióba, ami mesésnek tűnik, de tartsuk szem előtt a költségvetésünket! Mivel minden újságot átnyálaztál, tudod mit hol találsz meg olcsón, tehát amire szükséged van azt meg fogod a lista alapján vásárolni. Ami nincs a listán arra nincs épp szükséged, akármilyen akciós is!! Nyugtasd magad azzal, hogy lesz az akciós máskor is és lehet, hogy akkor bele fog férni a keretedbe és irány tovább!!! :)

3. Ne költs olyasmire, amit nem engedhetsz meg magadnak!
    Előfordulhatnak olyan váratlan helyzetek, amik nincsenek bekalkulálva a havi kiadásokba, mint pl. tönkre megy a tévé, a hűtő vagy a mosógép. Ilyenkor ne az legyen az első gondolatunk, hogy " Vegyünk másikat hitelre! " Inkább először gondoljuk végig higgadt fejjel:
- Tudunk-e valakitől kölcsön kérni egyet addig, amíg nem tudunk venni egy másikat?
- Nincs-e a rokonságban valakinek egy felesleges, amit esetleg néhány ezresért eladna nekünk?
- Tudjuk-e nélkülözni néhány hónapig a tönkre ment dolgot. (Pl. tévé, számítógép vagy telefon nélkül lehet élni...Anno még gyerek koromban egész jól ment... :D )

Ha valamelyik kérdésre igen a válasz, akkor meg van az ideglenes megoldás. Innentől kezdve nyertünk egy kis időt, ami alatt összespórolhatunk egy kis pénzmagot, hogy megvásároljuk az új terméket. Ilyenkor egy kicsit még szorosabbra húzzuk a nadrágszíjat és néhány hónap múlva örülhetünk az új tévének vagy mosógépnek.

Ha mindhárom kérdésre nem a válasz, akkor jöhet az áruvásárlási hitel. :( Ilyenkor is nagyon körültekintően járjunk el. Ne kapkodjunk csak azért, mert gyorsan meg kell oldani a kérdést. Kapkodásból még semmi jó nem sült ki. Nézzük végig az összes fellelhető ajánlatot és CSAK olyat válasszunk, amit biztosan ki tudunk fizetni a hosszú hónapok alatt. Ne számítsunk fizetés emelésre vagy valami hasonló égből pottyant pénzre. Mindig maradjunk az aktuális költségvetésünknél. Annyiból gazdálkodjunk, amennyit még tutira ki tudunk préselni magunkból! :)



2013. szeptember 14., szombat

Vadas hússzeletek.

Kezdjük rögtön a nagy kedvencemmel. Nem egy olcsó étel és ráadásul jó sok változata fellelhető a neten illetve a különböző szakácskönyvekben. Készíthetjük alapporból vagy a jó öreg turmixgépet előkapva, akár friss zöldségekből is vagy hamisan, ahogy én szoktam. Kínálhatunk hozzá tésztát vagy zsemlegombócot. :)

Ha porból készítjük, akkor a tasak hátulján megtalálhatjuk a receptet és a hozzávalókat. Ezért ezzel a változattal nem is nagyon foglalkoznék. Maximum annyi megjegyzésem lenne, hogy ezek a porok elég drágák, tehát tutira olcsóbban jövünk ki, ha egy kis plusz időt és munkát szánunk az étel elkészítésére. De ha mégis ragaszkodunk az alapporhoz, akkor legalább NE a népszerű és drága márkás termékeket válasszuk. Ezek semmivel sem jobbak, mint no name társaik. Persze van különbség köztük, de a végeredmény ugyanaz lesz. Kapunk egy tartósítószerben és ízfokozókban gazdag, gyorsan elkészíthető ételt.

És most nézzük, hogyan is készül a vadas a nagykönyv szerint....

Hozzávalók:

80 dkg marhahús (felsál, hátszín)
30 dkg sárga- és fehérrépa vegyesen ( a sárgarépából legyen több benne)
1 fej hagyma
2 evőkanál liszt
1 dl tejföl
2 babérlevél
só, cukor, mustár, citromlé ízlés szerint



Elkészítés:

A zöldségeket és a hagymát megtisztítjuk és nagyobb darabokra vágjuk. A húsról leszedjük a hártyákat. Mindent egy lábosba teszünk és felöntjük hideg vízzel úgy, hogy bőven ellepje. Kislángon feltesszük főni. Miután felforrt leszedjük a habját, mintha fincsi húslevest készítenénk, sózzuk, borsozzuk és beledobjuk a babérlevelet is, majd hagyjuk puhulásig takarékon főni. Tipp: ha a babérlevelet a nyílt láng felet egy picit megpirítod sokkal intenzívebb íze lesz.
Miután a hús is puhára főtt levesszük a lábost a lángról. Kiszedjük belőle a babérlevelet és ez mehet a kukába, megtette a dolgát, a továbbiakban már nincs rá szükség. A húst is kivadásszuk a léből, szeletekre vágjuk és egy időre félretesszük. Most a visszamaradt zöldséges lével foglalkozunk. Mindenki eldöntheti mennyi szószt szeretne a húshoz és ennek megfelelően hagyhatja meg a levet vagy adhat még hozzá egy kevés vizet vagy szedhet ki belőle. És itt jön a képbe a turmixgép. Ne tessék megijedni, ha nincs ilyenünk a botmixer is ugyanolyan jó ehhez a művelethez vagy akár egy sűrű szűrő és egy villa is megteszi. A lényeg a pépesítés. Mindent ami visszamaradt a főzőlében jól le kell turmixolni, pépesíteni. Mintha baby ételt készítenénk belőle. De tessék vigyázni... Forró ám nagyon minden, nehogy leforrázzátok magatokat :)
Amikor készen vagyunk a pépesítéssel tegyük vissza a lábost a tűzre, továbbra is takarék lángra. Forraljuk fel a pépet, ízesítsük cukorral, mustárral citromlével és ha kell sózzuk is meg, majd habarjuk be. Habarás: a tejfölt elkeverjük a liszttel, majd kevés forró péppel átmelegítjük ezt a keveréket és így öntjük az ételbe. Tipp: Érdemes ezt a műveletet habverővel csinálni, így biztosan elkerüljük a csomósodást. Ha mégis becsomósodna akkor sem kell pánikolni. Egyszerűen szűrjük át és máris kész a sima vadas szószunk. :) Amikor idáig eljutottunk már fel is lélegezhetünk, túl vagyunk a nehezén. Már csak a felszeletelt húst kell visszatenni a szószba és jól összeforralni. Ellenőrizzük az ízeket, ha kell ízesítsünk utána, ha viszont minden klappol akkor hagyjuk rotyogni 2-3 percig, majd zárjuk le a tűzhelyt és készen is vagyunk.
Már csak azt kell kitalálni, hogy mivel szeretnénk tálalni. A tészta az egyszerűbb megoldás, de akinek még van ideje és türelme, akkor nekiugorhat egy nagy adag zsemle gombóc gyártásának. :D

És most nézzük hogyan is spórolhatunk ezen az ételen:

A hús mennyisége, minősége:

  1. Tudom-tudom... az eredeti recept marhahúst említ és az piszkosul drága. Ez így van,de senki nem tart pisztolyt a fejünkhöz, hogy marhából készítsük az ételt. Ugyanolyan finom lesz sertésből vagy csirkéből, sőt zúzából vagy veséből is elkészíthető. Ez több szempontból is csökkenti a kiadásainkat. Egyrészt ezek a húsok sokkal olcsóbbak, másrészt kevesebb ideig kell főzni, így energiatakarékosabb. 
  2. Az eredeti recept 80 dkg húst ír 4 személyre, de bőven elég fejenként 10 dkg-ot számítani. Így 4 személyre már csak az előírt mennyiség felét használjuk fel, ami komolyan csökkenti az étel árát. Persze, ha ilyen kevés húst használunk, akkor kicsit csalnunk kell. Nem szeleteljük, hanem apró kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk a húst, ami így rögtön nagyobb mennyiségnek látszik.
Ezzel a két apró változtatással máris felére csökkentettük az étel árát. :D

Ha még így is drágának találjuk az ételt vagy csak nagyon időigényesnek, akkor készítsünk hamis vadast!

Hamis vadas:

Ennek az ételnek az ízvilága nagyon hasonlít az eredeti vadasra, de kicsit egyszerűbben és gyorsabban készül, valamint néhány alapanyag ki van hagyva belőle. Ezért nem lesz teljesen olyan, mint az eredeti, de van olyan finom.

Hozzávalók:

40 dkg sertéshús (tarja, lapocka vagy comb)
2 dl tejföl
3-4 kanál liszt
1 dl olaj
só, bors, cukor, ételízesítő, mustár, citromlé (ízlés szerint)
Elkészítés:

A húst megmossuk, felcsíkozzuk és kevés olajon megpirítjuk. Addig kell sütögetni, amíg meg nem puhul. Amikor már a fakanállal ketté tudjuk vágni a húscsíkot és már az összes kieresztett levét is elfőtte, megfűszerezzük. Először sózzuk, borsozzuk, majd kevés cukorral megszórjuk és kicsit átkevergetjük, hogy az összes csíkot bevonja a fűszer. (Most már kis lángon dolgozunk, nehogy megégessük!) Ezt követően megszórjuk egy kevés ételízesítővel, de vigyázzunk nehogy túl sokat rakjunk rá, nehogy ehetetlenül sós legyen a végeredmény!!! Tessék inkább egyszerre kevesebbet szórni és kóstolni! Hozzátenni lehet, de kivenni már nem! Ezzel is jól összeforgatjuk a húsit. És most készítsünk a kezünk ügyébe egy bögre vizet és a tejfölt, mert innen felgyorsulnak az események. Elsőként szórjuk a húsra a lisztet, keverjük jól össze a hússal, de vigyázzunk nehogy leégjen. Néhány pillanat alatt felveszi a liszt a serpenyőben lévő zsiradékot és fűszert. Gyorsan öntsük nyakon a vízzel, kicsit keverjük át, de ne várjuk meg, hogy felmelegedjen újra, hanem küldjük utána rögtön a tejfölt, így az nem fog kicsapódni. Tipp: Ilyenkor is jó szolgálatot tesz egy habverő. Azzal könnyebb csomómentesre keverni a szószt. Állandó kevergetés mellett forraljuk fel az ételt. Ha nagyon besűrűsödne és kezdene tapétaragasztóra emlékeztetni az állaga, akkor adjunk hozzá még egy kevés vizet. Max. több szószunk lesz, de az nem is baj, úgyis csalunk és kevés hús, sok szósz, sok köret összeállítással akarjuk jól lakatni a családot. Szóval mikor a szószunk már kellemes sűrűségű és elegendő mennyiségű, akkor tovább ízesíthetjük. Először is megkóstoljuk és ha kell még teszünk bele fűszert, majd jöhet a mustár. 1-2 teáskanál bőven elegendő, de ha túl sok lett a szószunk vagy kicsit mustárosabban szeretjük, akkor nyugodtan tegyünk még bele. Majd ha ezzel is összerottyantottuk az ételt, akkor jöhet bele egy kupak citromlé. Újabb kóstolás, újabb utána ízesítés, ha szükséges és már készen is vagyunk. Persze menet közben a másik lángra már rég feldobtuk a vizet a tésztának és forrás után a tésztát is beledobtuk, ami természetesen pont meg is főtt, amíg mi a hamis vadassal bíbelődtünk. Így aztán már csak leszűrjük a tésztát és tálalunk. Hipp-hopp pillanatok alatt ebéd van az asztalon. :D

Jó étvágyat mindenkinek!

Remélem a családnak is ízleni fog és észre sem veszik, hogy van egy kis csalás ebben a mai ebédben!